NYÚLHÚS

AZ ÍZ, AMI GENERÁCIÓKAT KÖT ÖSSZE 

 

Az európai minőség,
amit a család
együtt élvezhet

NYÚLHÚS

Március 3–5. között rendezték meg a SIRHA Budapest szakmai kiállítást, amely a vendéglátás, az élelmiszeripar és a gasztronómia egyik legfontosabb hazai találkozóhelye. A rendezvényen a Nyúlhús.eu csapatával mi is jelen voltunk, hogy bemutassuk a nyúlhús gasztronómiai lehetőségeit és találkozzunk az érdeklődőkkel.

A standunk egyik legnépszerűbb eleme az úgynevezett „influenszer nagyszülők” koncepció volt, amely sok látogató figyelmét felkeltette. A történet és a szemlélet – miszerint a hagyományos családi konyha és a nagyszülők tapasztalata inspirálhatja a modern főzést – sokak számára ismerős és szerethető üzenetet közvetített. Többen is jelezték, hogy könnyen azonosulni tudnak ezzel a megközelítéssel, hiszen számukra is a nagyszülőktől tanult receptek jelentik a főzés alapjait.

Szintén nagy népszerűségnek örvendett a standunknál elérhető receptfüzetek, amelyből sok látogató vitt magával egy-egy példányt. A visszajelzések alapján a kiadvány különösen azért volt vonzó, mert gyakorlatias, könnyen elkészíthető nyúlhúsos ételeket mutat be, amelyek a mindennapi konyhában is jól használhatók.

A három nap során rengeteg látogató fordult meg a standnál: voltak szakmai érdeklődők, gasztronómia iránt nyitott látogatók, valamint olyanok is, akik most találkoztak először a nyúlhús változatos felhasználási lehetőségeivel. A beszélgetésekből egyértelműen kiderült, hogy sokan kíváncsiak az új receptekre és inspirációkra, különösen akkor, ha azok a hagyományos ízeket modern megközelítéssel mutatják be.

Összességében a SIRHA Budapest kiállítás számunkra egy inspiráló és sikeres esemény volt, ahol sok új érdeklődővel találkozhattunk, és örömmel tapasztaltuk, hogy a nyúlhús iránti nyitottság és kíváncsiság folyamatosan erősödik a látogatók körében.

HÍREK

Az ősz csodás színekbe öltöztette a természetet, ami tökéletes hátteret adott a szabadtéri programoknak. 2025 októberében lehetőségünk volt két regionális, Hajdú-Bihar vármegyei rendezvényen is részt venni:

  • 2025. október 8. és 11. között került megrendezésre a „Nagyerdő hete” a Sziget-kéken, valamint
  • 2025. október 25-én, a „CSAK NYÚL” Fesztivál, amelynek a Józsapark mögötti, Tócó-parti zöldterület adott otthont.

A Nagyerdő hetére körülbelül 2000-en, míg a Csak Nyúl Fesztiválra közel 3000-en látogattak el. A Józsai Fesztiválon csaknem 50 csapat vett részt a nyúlhúsból készült ételek főzőversenyén, amelyhez a Nyúl Terméktanács biztosította az alapanyagot.

Mindkét rendezvény igazi közösségi élmény volt: fiatalok, idősebbek és kisgyermekes családok egyaránt részt vettek, akik nagy érdeklődéssel fogadták a nyúlhús fogyasztását népszerűsítő kampányunkat. A látogatók számára bemutattuk a kezdeményezés legfőbb célkitűzéseit és üzenetét, kihangsúlyozva, hogy a nyúlhús nemcsak ízletes és sokoldalú, hanem egészséges és fenntartható választás is egyben a mindennapi étkezésekben.

Standunknál az érdeklődők interaktív játékokban is részt vehettek, ahol a helyes válaszokért arculatos ajándékokat – például pólót, sapkát, tollat, nyakpasszt, legyezőt, színes ceruzát, bevásárlótáskát, esernyőt és kulcstartót – nyerhettek.

A standunkhoz látogatók örömmel fogadták a receptjeinket, amelyeket a kampány során elkészítettünk. Ez az összeállítás online receptkönyv formájában is elérhető a honlapunkon, valamint ingyenesen megtekinthető és letölthető.

A nap végére nemcsak sok új ismerettel, hanem jókedvvel és inspirációval is gazdagodtak a résztvevők – ahogyan mi is, hiszen öröm volt látni, mennyien nyitottak a nyúlhúsos ételek iránt.

Jövőre visszatérünk és ismételten találkozhattok velünk a különböző rendezvényeken, melynek részleteiről folyamatosan tájékoztatni fogunk benneteket a weboldalunkon(https://nyulhus.eu/hirek/)! Addig is kövessetek minket és tudjatok meg még többet a fenntartható nyúlfogyasztásról, az ízről, ami generációkat összeköt!