NYÚLHÚS

AZ ÍZ, AMI GENERÁCIÓKAT KÖT ÖSSZE 

 

Az európai minőség,
amit a család
együtt élvezhet

NYÚLHÚS

Március 3–5. között rendezték meg a SIRHA Budapest szakmai kiállítást, amely a vendéglátás, az élelmiszeripar és a gasztronómia egyik legfontosabb hazai találkozóhelye. A rendezvényen a Nyúlhús.eu csapatával mi is jelen voltunk, hogy bemutassuk a nyúlhús gasztronómiai lehetőségeit és találkozzunk az érdeklődőkkel.

A standunk egyik legnépszerűbb eleme az úgynevezett „influenszer nagyszülők” koncepció volt, amely sok látogató figyelmét felkeltette. A történet és a szemlélet – miszerint a hagyományos családi konyha és a nagyszülők tapasztalata inspirálhatja a modern főzést – sokak számára ismerős és szerethető üzenetet közvetített. Többen is jelezték, hogy könnyen azonosulni tudnak ezzel a megközelítéssel, hiszen számukra is a nagyszülőktől tanult receptek jelentik a főzés alapjait.

Szintén nagy népszerűségnek örvendett a standunknál elérhető receptfüzetek, amelyből sok látogató vitt magával egy-egy példányt. A visszajelzések alapján a kiadvány különösen azért volt vonzó, mert gyakorlatias, könnyen elkészíthető nyúlhúsos ételeket mutat be, amelyek a mindennapi konyhában is jól használhatók.

A három nap során rengeteg látogató fordult meg a standnál: voltak szakmai érdeklődők, gasztronómia iránt nyitott látogatók, valamint olyanok is, akik most találkoztak először a nyúlhús változatos felhasználási lehetőségeivel. A beszélgetésekből egyértelműen kiderült, hogy sokan kíváncsiak az új receptekre és inspirációkra, különösen akkor, ha azok a hagyományos ízeket modern megközelítéssel mutatják be.

Összességében a SIRHA Budapest kiállítás számunkra egy inspiráló és sikeres esemény volt, ahol sok új érdeklődővel találkozhattunk, és örömmel tapasztaltuk, hogy a nyúlhús iránti nyitottság és kíváncsiság folyamatosan erősödik a látogatók körében.

HÍREK

A vásárlók rajongtak az ínyenc falatokért

2025. október 17-én öt pest megyei bevásárlóközpontban zajlott az Európai Nyúlhús Kóstoltatás. A cél az volt, hogy minél több vásárló személyesen is megtapasztalhassa, milyen ízletes és sokoldalúan elkészíthető a fenntartható, minőségi európai nyúlhús.

Az esemény során összesen 2000 nyúlhúsos falatkát kínáltunk az érdeklődőknek – minden helyszínen 400 adag készült –, és a rendezvény a nap végére mindenhol teltházas-és telt hasas- sikert aratott.

 

Ínyenc falatok, különleges élmény

A kóstoltatás során kétféle exkluzív, mégis otthon is elkészíthető fogással ismerkedhettek meg a vásárlók:

  • Kakukkfüves tépett nyúlpástétom füge chutneyval, valamint
  • Tárkonyos tépett nyúlpástétom tormahabbal és aszalt vörösáfonyával, tésztaágyon.

Mindkét falat hatalmas népszerűségnek örvendett: a vásárlók dicsérték az ízek harmóniáját, a gondos tálalást, és többen megjegyezték, hogy ilyen elegáns, mégis természetes gasztronómiai élményt ritkán tapasztalnak egy bevásárlóközpontban.

 

Látványos érdeklődés és gyorsan elfogyó finomságok

A kóstoltatáson résztvevő vásárlók többsége nyitottan és kíváncsian fogadta a nyúlhúst, és sokan rácsodálkoztak arra, milyen ízletes és változatos formában készíthető el.

A falatok mellett a látogatók receptfüzetet és tájékoztató szórólapot is kaptak, amelyek bemutatták a nyúlhús tápértékét, előnyeit, valamint fenntartható előállításának európai hátterét.

 

Biztató tapasztalatok a jövőre nézve

A vásárlói visszajelzések egyértelműen pozitívak voltak: sokan kifejezték, hogy a kóstoló hatására szívesen kipróbálnák a nyúlhúst otthon is, illetve több vendég kérte a receptet is, hogy saját konyhájában is elkészíthesse a kóstolt ételt.

Az eredmények azt mutatják, hogy a magyar fogyasztók fogékonyak a kreatívan elkészített, minőségi nyúlhúsos fogásokra, és a személyes kóstolás kiváló eszköz arra, hogy a termék közelebb kerüljön a nagyközönséghez.

Az Európai Nyúlhús Kóstoltatás nemcsak gasztronómiai siker volt, hanem szemléletformáló esemény is: bebizonyította, hogy a fenntartható, európai eredetű húsok – mint a nyúl – helyet kaphatnak a modern magyar gasztronómiában és a mindennapi étkezésben is.

A kezdeményezés így újabb mérföldkő a fenntartható élelmiszer-fogyasztás népszerűsítésében, és megmutatta, hogy az innovatív, kóstoltatásra építő kommunikáció valóban képes közelebb hozni a fogyasztókat az európai minőséghez.